Már tizennyolc napja nem volt földrengés Tajvanon. Ez megnyugtató, különösen ahhoz képest, hogy az utóbbi két hónapban tizenegy regisztrált földrengés volt az ország területén, többnyire 4-es és 5-ös között, de az itt nyilvánvalóan nem számít eseménynek.

Közben elmúltak az ünnepek is, úgyhogy február 8. óta a majom évébe léptünk. A tajvani időszámítás szerint egyébként idén 105-öt írunk, a hivatalos papírokon így néz ki a mai dátum: 105/02/27. Ez az úgynevezett Minguo naptár, a Kínai Köztársaság (Republic of China) hivatalos időszámítása, ami Nagy Kínában is érvényben volt 1912 és 1949 (a Kínai Népköztársaság megalakulása) között. Mivel Kínában hagyomány az időszámítást az uralkodó hatalomra kerülésétől számozni és arról elnevezni, a köztársaság megalakulásakor, 1912-ben is hasonlóan jártak el: a Minguo jelentése kb. "a nép országa".

Az újévi ünnepségek nagyjából egy hétig tartottak, ezalatt az idő alatt a hivatalok zárva voltak, de a boltok természetesen nem – nagyjából a harmadik napon kb. minden kinyitott. Ez különösen racionális döntés, mivel itt újévkor pénzt szokás ajándékozni szeretteinknek, és nincs is annál élvezetesebb ünnepi tevékenység, mintha jól elkölthetjük, amit a piros borítékban kaptunk. Itt ugyanis nem kívánnak központilag beleszólni, ki mikor mehet vásárolni, elvégre kis méretük ellenére ők a világ 14. legjelentősebb kereskedő országa, szóval itt a kereskedők érdeke is számít, nem csak a képzeletbeli család- és nemzetmentés. A pénzt egyébként csinos piros borítékban adják át egymásnak, amilyenből én is kaptam ajándékba egy garnitúrát a bankomban (sajnos ők üresen adták):

A piros borítékoknál valószínűleg csak tűzijátékból volt több. A 13. emeleten lévő szobám ablaka a folyóra néz, és a folyóparton egy hétig minden este vadul zajlottak kisebb-nagyobb tűzijátékok. Egyébként nem kerítettek nagy feneket a dolognak, szemtanúja voltam olyannak, hogy ketten-hárman a város közepén, egy több sávos autóút sávjait elválasztó füves sávon akkora rakétákat lőttek fel, amiért Budapesten három napra hermetikusan lezárta volna a katasztrófavédelem a Gellért-hegyet, és óránként bemondta volna a királyi tévé, hogy a tűzijáték előkészületei a legnagyobb rendben zajlanak. Hát így, a kínaiaknak tényleg van valami sajátos viszonya a tűzijátékhoz. 

Ahogy a világ minden sarkában, szerencsére itt is lehet találni magyar pajtásokat, akikkel érdekes helyekre kirándultunk az ünnepek alatt. Első utunk a Dharma Drum Hegyre vezetett, ami egy buddhista kolostor + kulturális komplexum Tajpejtől északra, a tengerparton. Tajvanon a buddhizmus a legjelentősebb vallás, nagyjából a lakosság 35%-a vallja magát buddhistának. Nagy örömömre a buddhizmus itteni fajtájának fontos eleme a vegetarianizmus, ami ízlésemnek igencsak megfelelő étkező helyeket eredményez Tajpejben is (de erről majd később egy kajás posztban). 

A tajvani buddhizmus arculatát négy kiemelkedő jelentőségű tanító határozta meg, közülük is a legjelentősebb a 2009-ben elhunyt Sheng-jen Mester, a Dharma Drum alapítója. Sheng-jen a zen (chan) buddhizmus képviselője volt, és más Tajvanon működő szerzetestársaival együtt kiemelkedő szerepet játszott a kínai buddhizmus újjáélesztésében. Az általuk képviselt "humanista buddhizmus" nagyon nagy hangsúlyt fektet a közösség életében való részvételre, feladatvállalásra. A szerzetesek nagyon sok iskolai programot vezetnek, a központok, mint a Dharma Drum, aktív részei a közösség életének, például most az ünnepek alatt az egész komplexum tele volt emberekkel (hívőkkel). Mi is kaptunk egy angolul beszélő önkéntes vezetőt és két szerzetes is elkísért bennünket a nap során, amit ott töltöttünk. Amint megtudtam, a szerzetesek a hívők számára valóban úgy is működnek, mint amolyan pszichológusok, tehát a közösséget nem csak fizikai, de lelki segítségnyújtással is aktívan segítik, ezzel is kifejezve a meditáció és a rítusok mellett a közösségi szolgálat fontosságát.

Kilátás a Dharma Drum központból:

 Ünnepi díszben az új évre:

Ilyen szép, szerencsét hozó új évi plakátokat nyomdáztunk magunknak:

A nap egyik fénypontja pedig a zen teaszertartás volt, melyen részt vettünk. A Tajvanon jellegzetes oolong teafajta volt az esemény főszereplője (ínyencek kedvéért pontosabban: tieguanyin). Most végre megértettem/megéreztem valamit ebből az egész teaivás misztikumból, amihez az én jó kis napközis teán meg filteres Liptonon felnőtt énemnek azért hosszú út vezet. Otthon még csak addig jutottam, hogy már véletlenül sem veszek filteres teát, de azt hiszem, ebben az országban alkalmam lesz tovább lépni.

Már a szupermarketben vásárolt oolong is új távlatokat nyitott:

Mintegy a tea témával összhangban másik újévi kirándulásunk a Yingge Kerámiamúzeumba és környékére vezetett, ahol minden a kerámiáról, a porcelánról, illetve a mindenféle nemű és formájú teázási eszközökről szól. A kerámia falu főutcáján pl. majdnem minden üzletben teáskannákat árulnak:

Mondjuk én eddig azt hittem, hogy a teáskanna az a nagy, amiben a vizet forraljuk, és aztán beletesszük a teát. Pedig a teáskanna kicsi, és csak a teát tesszük bele, hogy aztán azon átfolyassuk a forró vizet:

Ez nyilván csak az olyan teaanalfabétáknak újdonság, mint amilyen én vagyok. Azért voltak persze itt méretes, fényes darabok is:

A múzeumban pedig megtudhattuk, milyen egy tisztességes porcelán WC:

Nem a WC-ről jut eszembe, de pont az ünnepi szezon alatt volt a kicsit sem jellegzetesen kínai ünnep, a Valentin nap. Ez azért érdekes, mert lakóhelyem valószínűleg egyfajta romantikus epicentrum. Ablakomból a folyópartra látni, ami nagyon szép látvány, ha nagy ritkán, legalább egy kicsit kisüt a nap:

A folyóparton pedig felleltem egy parkot, amit valószínűleg valami Valentin tematikára dekoráltak:

A hely különös szellemét tovább árnyalja, hogy ha az ablakomból egy kicsit lefelé nézek, akkor az Ivóvíz Múzeumára látok:

Ennek pedig az a kapcsolata a Valentinnal, meg a romantikával, hogy valószínűleg az összes ifjú pár Tajpejben ide jár esküvői fotót készíteni, ugyanis minden áldott nap, ha esik, ha fúj, amikor kinézek az ablakon, uszályos menyasszonyokat látok itt fényképezkedni. Ez egy átlagos nap double-feature-rel:

Mondom, ez van, ha esik, ha fúj:

Szóval, innen az én ablakomból nézve nem látszik olyan tragikusnak a helyzet, mint a statisztikák állítják. Tajvan ugyanis (Dél-Koreához és Japánhoz hasonlóan) demográfiailag tragikusan áll. Nem házasodnak, nem születnek gyerekek, és ebben még Magyarországnál is rosszabbul teljesítenek. A Tajvanon mért termékenységi adatok a világon valaha mért legalacsonyabb értéket mutatják, a mélypont 2010-ben volt: 0,90 gyerek / nő. Vajon segítene, ha bezárnák a boltokat vasár- és ünnepnap?