Mai posztomban a tajvani közlekedés általam eddig megismert szépségeiről fogok beszámolni, a poszt címével pedig a magyar amatőrfilmezés doyenje, Káldy Laci bácsi munkássága előtt tisztelgek, kinek A robogós ember című klasszikusát ezúton is mindenkinek ajánlom megtekintésre.
A robogók minden esetre címbe kívánkoztak, ugyanis Tajvan a lakosságszámra eső robogók (motorkerékpárok) számát tekintve világelső. A 23 millió lakosra 15 millió regisztrált (2011-es adat, szóval lehet, hogy azóta még több) két kerekű jármű jut, és egyes vélemények szerint azért lehet számolni még kb. 1 millió nem regisztrálttal is... mondjuk azokkal valószínűleg csak a vidéki sikátorokban lehet robogni, mert itt köbcentitől függetlenül mindegyik járgánynak van rendszáma. Ugyanebben az évben 7 millió egyéb (kettőnél több kerekű) jármű volt regisztrálva az országban, szóval nem annyira meglepő, hogyha kinézek az ablakon csúcsforgalom idején, akkor tengernyi motorost látok áramlani hatalmas hordákban, és az autók inkább csak színesítik a kavalkádot.
Így nézett ki a helyzet ma reggel – robogósok, meg néhány taxi:
A robogós ember közlekedés szempontjából nyilvánvalóan tök más alkat, mint az autós – kicsi, gyors és mozgékony gépen ül, bármilyen kis helyre bepréseli magát, a gyalogosok között is kedvtelve kacsázik, bár ilyenkor flip-flopba bújtatott lábát félig az aszfalton húzza, mintegy magát is félig-meddig gyalogosnak tekintve. A közlekedési lámpák jelzését egyfajta ajánlásként fogja fel, hogy lassan esetleg ideje lesz megállni, ha a gyalogosoknak már zöld, de azért hirtelen lassításra ilyesmi nem készteti: szóval az itteni, gyakorlott gyalogosok sohasem lépnek az úttestre, amikor zöldre vált a lámpa, mert olyankor még 3-4 másodpercig a robogósok magukénak tekintik a zebrát. A másik csodás dolog, hogy itt vagy lehet a robogósoknak bárhol és bármerre kanyarodni (nem hiszem), vagy egyszerűen csak a robogósok mind laza csávók/csajok/nénik/bácsik. Kedvenceim és ámulatom legfőbb tárgyai azonban a tajpeji családos robogósok, akik két szülő plusz gyerek összeállításban is felférnek a legkisebb robogóra is, de még ennél is csodálatosabb az az édesanya, akit a kétszer három sávos útkereszteződésnél láttam várakozni a pirosnál: háta mögött 7 év körüli lányka nagy iskolatáskával, előtte, hóna alatt átvetett hevederrel a robogó kormányához erősítve, egy 4 év körüli fiúcska alszik, félig lecsúszva, de a mama persze ügyesen tartja a térdeivel a motoron. Körülöttük még vagy 30 robogós lép a gázra, amikor zöld lesz. És közben az egészhez a környezet meg egy nyüzsgő, modern nagyváros, felhőkarcolókkal meg Fendi és Chanel kirakatokkal...
A tömegközlekedés szerintem szuper és jól szervezett. A fő megoldókulcs az elektronikus kártya, ami itt Easycard névre hallgat és tetszőleges összegeket lehet rá egy automatánál feltölteni, majd a metró vagy buszutazásnál a beléptető/kiléptető kapu levonja a megfelelő összeget (egy csomó boltban fizetni is lehet ezzel az érintőkártyával). Az alap buszjegy 15 NTD (135 HUF), az alap metrójegy 16 NTD-nél kezdődik, és a megtett távolság arányában növekszik az összeg, de a városközpontban mozogva lényegében a legtöbb megálló 20 NTD-s (180 HUF) jeggyel elérhető, 44 NTD-ért pedig a 27 km-re levő tengerpartig metróztam.
A tajpeji metró egyébként relatíve fiatal, idén márciusban ünnepelte a 20. születésnapját. Az első vonal egy 10,5 km hosszú magasvasút volt, amihez mára még négy vonal csatlakozott, összesen 131 km hosszúságú hálózatot alkotva, ami naponta 2 millió utast mozgat. (Az 1000 km hosszú szöuli metróhálózathoz képest kicsinek tűnik :) Az egyik kedvencem az az utazásszervezési megoldás, amivel máshol még nem találkoztam, hogy a különböző metróvonalak találkozásánál sokszor ugyanannak a peronnak a két oldalán a két különböző vonal egy-egy iránya van, vagyis az átszálló utasok egy részének egyszerűen csak át kell mennie a peron másik oldalára az átszálláshoz. Ez egyszerűen zseniális megoldás – egy csomó mozgólépcső-használatot, tömegáramlást ki lehet vele küszöbölni.
Viszont úgy látszik, minden városnak van egy "4-es metrója". Itt a 2006 óta épülő, Tajpej központjából a Tayouan Nemzetközi Reptérre vezető, 22 megállósra tervezett metróvonal az. A remények szerint 35 perc alatt lehet majd vele elérni a repteret, amit most 70 perces buszúttal, vagy busz + vonattal lehet elérni. A vonalnak eredetileg már 2010-ben el kellett volna készülnie, legutóbb 2015 december, majd 2016 március is kijelölt nyitási határidő volt, de mára már nem ígérnek semmit. Én még reménykedem, hogy mielőtt hazamennék elkészül és már metróval mehetek a reptérre hazautazáskor.
A metrón egyébként itt is ugyanaz a módi, mint Szöulban: az idősek stb. számára fenntartott ülésekre a legnagyobb tömegben sem ülnek le, eddig egy-két alkalommal láttam csak, hogy valaki, aki nem tűnt rászorulónak, leült volna ilyen ülésre. Egyébként nem különösebben udvariaskodók az itteniek, valahogy mindig azt érzem, hogy meg vannak lepődve, amikor kinyitom és nyitva tartom mondjuk egy bőröndöt húzó ember számára az ajtót. De nem is udvariatlanok, egyszerűen csak nagyon türelmesek és semmin nem húzzák fel magukat. Például itt nem rég hivatalosan is engedélyezték a járdán biciklizést. Pedig a járdák egyáltalán nem szélesek és sokan is vannak a gyalogosok. Mégsincs semmiféle konfliktus, a bringások ügyesen és nagyon türelmesen kacsáznak az emberek között, akik pedig teljes nyugalommal veszik tudomásul ezt a rugalmas együttélést. Mindenki békésen áramlik a totális káoszban, ami a járda és az úttest találkozásának környékén még a kevéssé szabályorientált robogósokkal is kiegészül. Ilyenkor mindig megjelennek előttem a budapesti mindentudó és agresszív gyalogosok, akik legszívesebben rendőrt hívnának rád, ha gyalogos sebességgel elgurulsz melletük a járdán. Viszont az is igaz, hogy itt a normál közlekedésben nem látsz "hajtáspajtás" stílusban közlekedő vagányokat. A menő szerelésben látványos bringákon tekerő arcok a folyóparti kerékpárúton zúznak és láthatóan sport/szabadidő célzattal. Aki itt sietni akar, annak nincs esélye az úttesten bringával, az úttesten a robogó az úr.
Tajpejnek van Bubija is, itt YouBike (übike) névre hallgat és így néz ki:
Nagyon népszerű, bár iszonyatosan sok a saját kerékpárral közlekedő is – mondjuk ez a benyomásom azért különösen erős, mert Tajvan egyes számú egyetemének kampuszán lakom, ahol van vagy 30 000 egyetemista tengernyi kerékpárral. Mondjuk a hétfő délelőtti órák valószínűleg nem annyira népszerűek, mert ma délelőtt még volt hely ebben a kerékpártárolóban:
A YouBike 7000 kerékpárt üzemeltet 200 állomáson, minden bringát naponta átlagosan 8.6-szer kölcsönöznek ki – ezzel a világ legkihasználtabb ilyen bringamegosztó rendszere a tajpeji. Az első 30 perc használat 10 NTD-be (90 HUF) kerül – nekem például tökéletes választás a kampusz másik végében levő könyvtár megközelítéséhez. A rendszer üzemeltetésének gazdasági partnere a Giant cég – nem is tudtam, hogy a Giant kerékpár tajvani márka, és a Merida is. (Az 1980-as években Tajvan volt a világ legnagyobb kerékpárgyártója, aztán a 90-es években jött Kína...) Minden estre a YouBike az egyetem környékén is népszerű, ezt igazolja a látvány a társadalomtudományi kar könyvtára előtti dokkoló környékén:
A vonatközlekedésről még nem sokat tudok, ugyanis egyelőre csak olyan közeli desztinációkra utaztam, ahova sima, Easycard-dal is használható "személyvonatok" mentek, amik kb. ugyanolyanok, mintha a metróvonalak valamelyik felszíni szakaszán utaznánk, a szuperexpresszt még nem próbáltam. Viszont a tavasz egyik vezető vasút híre volt itt, hogy elindult a Helló Kitty vonat! Ezt természetesen a japánok gyártották, és kívül belül csodás macskás dekorációval van tele:
Viszont rögvest az első útján az ülések fejtámláit takaró Helló Kitty-s huzatvédők kilencven százalékát eltulajdonították a szuvenírre vágyó utazók. Lett is mindjárt nagy ribillió, hogy csakis a kínai turisták lehettek, akiknek a tajvani kultúrától igencsak eltérő koncepciójuk van a köz- és magántulajdonról... Nem nagyon szeretik itt a kínaiakat :)
