Hipp-hopp eltelt két hónap blogbejegyzés nélkül. Nagyon könnyű belelustulni a blogírásba. Valamit majd próbálok behozni. Minden esetre a blogírási lustaságot lelkes sporttevékenység ellensúlyozta. A címbeli szám ugyanis nem az idén Tajvanon detektált földrengések száma (bár biztos, hogy az is megvan legalább ennyi), hanem a március óta általam lefutott kilométerek száma. Ez itt egyszerűen egy futóparadicsom, leszámítva az aprópici problémát, hogy június óta már éjszaka sem megy 28 fok alá a hőmérséklet, de gyakran este 9-10 órakor még 30-31 fok van, és esős évszak lévén, a páratartalom se éppen alacsony. Ezt leszámítva ideális hely a folyópart, amihez nagyon közel lakom, a testedzésre, és tele is van kocogókkal, gyaloglókkal és bringásokkal estefelé a partmenti kerékpárút/futópálya. Olyan pompás az egész útvonal, hogy egyszerűen nem lehet itt nem futni. 

A másik nagyszerű dolog, amit imádok a világnak ezen a felén, hogy itt bármikor-bárhol elindulhatsz egyedül (például) futni. Tuti, hogy nem fogsz bajba kerülni, hacsak nem temet maga alá egy földcsuszamlás tájfun után, vagy nem esik a fejedre egy repülőgép az égből – ezek nagyritkán megtörténnek, de hogy bántani nem fog senki, az biztos. Már Szöul kapcsán is írtam, hogy soha olyan biztonságban nem éreztem magam egyedül bóklászó nőként, mint ott, bármerre is jártam a nap bármely órájában. Itt is tökéletesen hasonló a helyzet. Magyarországon nagyon kevés hely van (lehet, hogy nincs is), ahol mondjuk este 10-kor elindulnék egyedül kocogni. Itt, ha kilométerek hosszat nincs senki a láthatáron a folyóparti futópályán, akkor sem jut eszembe, hogy félni kellene.

Az a típusú félelemérzet és éberség, ami egy magyarnak szerintem alapvető túlélési képesség otthon, itt teljesen szükségtelen. El se tudom képzelni, milyen lehet a világ ezen feléről megérkező utazóknak, amikor esetleg a saját kárukon felismerik, hogy vannak a világnak olyan részei, ahol nem járkálunk nyitott táskával fényes nappal sem az utcán, és egy percre sem hagyjuk magára értékeinket bárhol is vagyunk. Én otthon a könyvtárban is magammal viszem még a WC-re is a laptopomat, itt ebédelni is simán elmehetnék, vagy bármilyen nyilvános helyen, mondjuk egy kávézóban is otthagyhatnám bármennyi időre, semmi nem történne. Pár hete, valami felfoghatatlan és érthetetlen módon elhagytam valahol a bankkártyámat (biztos, hogy saját hibámból, és valószínűleg valamelyik készpénzautomatánál), és csak napokkal később vettem észre, amikor újra használni akartam. Otthon halálosan meg lettem volna rémülve, hogy mi történhetett a néhány nap alatt a kártyával, itt nem nagyon volt ok az izgalomra.

De vissza a mai témához, a pompás futópályához, melyről fényképes útmutatót készítettem még akkor, amikor világosban is olyan hőmérséklet volt, hogy meg lehetett kísérelni a futást.

Ez itt egy kép az ablakomból (egy jó nagy vihar előtt), amin látszik, hogy a piros híd alatti folyópart a futópályával tényleg egy ugrásra van:

Itt a piros híd alatt vezet az út:

A folyóparton végig parkok vannak, amelyeken végigkanyarog az ösvény:

A sportolókat a bádogemberek zenekara bíztatja az útmentén:

Hazafelé tartva a piros híd és a hegyek alkotnak pompás kilátást, ha van még erőnk felnézni:

A folyóval ellentétes oldalon az egyetemi kampusz épületei és Tajpej tradicionálisabb építészeti rétegei találkoznak össze. Középen, a háttérben lévő sötétebb barna épület, amiben lakom: 

Tajpej tele van csodálatos gyalogos felüljárókkal, amik mellé azóta nagyon sok helyen egyébként zebrákat is telepítettek, szóval szuperszürreális, ahogy sok nagy kereszteződésben néptelenül állnak ezek az építmények, miközben minden gyalogos (kivéve a hozzám hasonló nézelődő turistákat) a zebrát használja. 

A Tajpej 101-ben az a csodálatos, hogy olyan hatalmas, hogy szinte a város bármelyik pontján állunk, egyszercsak váratlanul belóg valahol a képbe, például ha a felüljárón a másik irányba nézek:

Mondjuk felüljáró és highway építésben tényleg nem ismernek tréfát. Ez a költői darab, egy kerékpáros highway:

Nagyon csinos hidak és változatos madárpopulációknak otthont adó szigetecskék is szegélyezik futásunkat:

Az út mentén kis szentély is van, ha füstölőt akarnánk gyújtani a jobb eredmény érdekében:

Minden esetre ez a termetes Buddha folyamatosan rajta tartja a szemét a folyóparton sportolókon: 

A környéket a kóborkutyák is igen kedvelik (amiből elég sok van Tajpejben, de mind elképesztően békések, és egyáltalán semmin nem izgatják fel magukat), itt egy kisebb csapat a teniszpálya-építéshez frissen feltúrt terepen hűsöl:

Hazafelé futva pedig a Tajpej 101-re nyílik kiváló kilátás a futópályáról:

...amit mostanában már csak éjszakai háttér előtt élvezhetek, mivel a hőség miatt 8-9 előtt nem nagyon merészkedem a futópályára: